Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A IV. borsodgeszti főzőfesztivál, 2013

Június utolsó szombatján zajlott a 2013-as főző-, és sütőverseny illetve a helyi borok /és alkotóik/ vetélkedése.

A település táblánál hatalmas, szalmából készült babák fogadták a látogatókat.  A képen a szalmabábuk mellett az ötletet kigondoló és a figurákat megépítő lányok - asszonyok vannak. Gratulálok, a munkájuk eredménye igazán remek lett ! /Az erről mobillal készült képet, köszönettel, Pongrácz Zsófi közösségi oldaláról töltöttem le, mert mire kimentem a fotót megcsinálni a falu elejére, ELLOPTÁK  a figurák ruháit, lábast stb. Szomorú... /

A fesztivál első fotóin is csak csinos hölgyek láthatók. Magyarázat erre az lehet, hogy a férfiak nem nagyon vettek részt az olyan előkészítő munkákban mint a krumpli és zöldségpucolás …

A versenyző csapatokat fényképeztem végig, azután pedig az egyik képen egymás mellett a borverseny ill. a főzőverseny zsűrije áll. (Utóbbinak én is tagja voltam)

Fél tizenkettőtől 16 óráig több mint 50 ételt és süteményt kóstoltunk majd pontoztunk, végkimerülésig. Higgye el mindenki, ez nem könnyű dolog. Néha ráadásul igen sötét felhők gyülekeztek az égen, de végül is megúsztuk az esőt.

Végig csodáltam falunk református lelkészének kedves feleségét, aki öt nappal kisfiuk világrahozatala előtt egész nap teljes erőbedobással zsűrizett. És persze ezúton is gratulálunk a pici babához !

Az eredményhirdetést szokás szerint hosszú este követte, ez egy nagyon szép nap volt :)