Ez válogatás olyan képeimből, amelyek az élet egy-egy múló, emlékezetes vagy édes pillanatát rögzítették. Az albumcím pedig a fotótörténetből kölcsönvett: tisztelgés korábbi fotósteljesítmények előtt. A sorban legelső képet egy vak nyelvtanárról készítettem. Feleségével felneveltek két nagyszerű gyereket. Micsoda élet, micsoda teljesítmény! A képpel díjazott lettem egy pályázaton 2011-ben, de azt hiszem, nem csak ezért kedves nekem…  A következő fotó egy interaktív ifjúságvédelmi kiállításon készült. Itt olyan erős benyomások érték a látogatókat, hogy volt, amikor egyszerűen letettem a fényképezőgépet…  Aztán a boccsa. Aki nem ismerné, ez egy olyan sport, mely a mozgásukban korlátozott fiatalok számára is izgalmas. Ott lehettem egy ilyen versenyen mint néző és bizony sokat tanultam…   Pár szót még egy képről, Béla bácsiról! Szomszédunk volt, de ma már valamelyik felhő szélén ülve mosolyog rajtam. Azon a napon, amikor először terveztünk aludni borsodgeszti házunkban, délután beszélgettünk erről. Az öreg kicsit hallgatott, pödrött egyet a bajuszán és csak annyit mondott nekem: „Aztán… , vessen répát a nyúlnak, Gyula !” Benne volt ebben a néhány szóban a parasztember minden bölcsessége, évszázados humora és szemérmessége…    A következő, az arató ember . Hagyományőrző aratáson fényképeztem 2015 nyarán egy Miskolc melletti településen, Harsányban. Amikor elkezdődött a rendezvény, még telibe sütött a nap, de a vége felé kezdett már felhősödni. Érdekes fények lettek hirtelen, a kész képen talán csak a kontrasztokat növeltem. Otthon úgy éreztem, egy érdekes fotó született, de semmi több. Nem is adtam neki címet és feltettem a közösségi oldalra. Ám igencsak meglepődtem, mivel azt írták többen is, hogy legyen a címe bibliai: Máté 9:36-38. „S mikor a sokaságot meglátta, szánalom fogta el miattuk, mert el voltak kínozva s hányt-vetettek voltak, mint a juhok, melyeknek nincs pásztoruk.”  Lám, a fotó önálló életre kelt…     Végül az utolsó három képről... 2011 novemberének egyik szombatján két borsodgeszti bortermelő gazda, Attila és Lajos közrefogták a lelkes fotóst. /ők vannak a három képből az első két, szüreti felvonulásos képen/ Késő délután elindultunk a pincesorra, az újbor fejtését fotózni. Közben előkerült Árpi is, aki az utolsó képen épp mintát vesz, így együtt múlattuk az időt. A korom sötét estében a fotózás végén aztán a serény gazdák és a fáradt fotós erősen imbolyogva indultak haza, zseblámpa nélkül! Nagy meglepetésemre Lajos szeme éjjel látó kameraként :) működik ilyenkor. Csak így lehetett, hogy vezetésével baj nélkül lejutottunk a töksötét pincesorról a teljes fotós felszereléssel. Hozzáteszem: valószínűleg az Úr is figyel a borivókra. :)