Második éve, hogy Borsodgeszten, rendhagyó módon, a település fiatalsága indul kántálásra. E lassan elfeledett, hagyományőrző alkalomnak is tekinthető megmozdulás új arculatával megelevenedett, így a falusi estében ismét minden háznál felhangzik karácsony előtt az áldáskívánó gondolat: „Dicsőség a magasságban  Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.”

Ez a „falujárás” kaland és egyben kisérlet is volt az én számomra.

Kisérlet fotós szempontból volt. Fél öt körül indultunk el, már teljesen sötét volt. Tehát a képek nagy része egészen kevés fényben készült, hiszen egy háromszáz lelkes faluban csak az utcai lámpák és a házak ablakszemei világítanak. Így pedig nem könnyű fotografálni, főleg úgy, hogy lehetőleg az esemény hangulata is megmaradjon. Ráadásul a kinti hidegből egy-egy meleg otthonba betérve nem csak a szemüveg párásodik be, hanem a jámbor fotós felszerelése is.

Kaland pedig… Két csapatban indultak a kántálók. Távolból néha hallatszott a másik csoport csengettyűjének és énekének hangja, a közelben kutyaugatás, ajtók nyílása…  Egy-egy pillanatban, főleg amikor a falu idősebb lakóinál nyertünk bebocsátást, azoknál, akik már éltek a régi kántálások idején is, úgy érezhette magát az ember, mintha száz évet visszament volna az időben. Már csak korhű ruhák hiányoztak. Az ilyesfajta kalandozást csak ajánlani tudom mindenkinek !

Végül: mivel a fiatalok két csapatban járták a házakat, a fotós csak a gyülekezeti teremben, a kántálás végén készült közös képen tudta bemutatni - egy képen - az összes lelkes résztvevőt.