Erdély területe kicsivel nagyobb, mint a mai Magyarország. Ma a lakosság ca. 20%- a magyar, ez mintegy másfél millió embert jelent. Székelyföld ezen belül kb. négy megyényi  terület, jó félmillió, összefüggő tömbben élő magyarral. Itt az arányok fordítva vannak, ezen a vidéken a népesség több mint 80%-a magyar, a nagyobb városokat leszámítva szinte alig-alig él román egy-egy településen. A bevásárló központban magyarul hívják a kolléganőt a pénztárhoz, magyarul szól a reklám és magyarul beszélnek az utcán is.

Többször voltunk már Erdélyben, de lassan húsz éve, hogy utoljára jártunk ott. Júniusban végre újra elindultunk Székelyföldre és íme itt az első adag kép. Azokat a fotókat, amelyeknek fájlneve P betűvel kezdődik, mint mindíg, Éva csinálta.

A nagy távolság miatt az odautat megszakítottuk és megszálltunk a félúton lévő Torockón. Azért Torockón, mert gyönyörű, még a környéke is (Székelykő, Tordai hasadék). Továbbá ez is döntően magyar ajkú vidék, különálló székely szék volt egykor. Europa Nostra díjas a főutca házsora és még Ida néni múzemát is láttuk.  Torockóról tovább indulva egy fél napra megálltunk Segesvárott  is /a szász szék központja volt 1876-ig/, ahol ballagó ovodások mosolyogtak ránk a várban. Este pedig már Sepsiszentgyörgy közelében, Bikfalván ütöttünk tanyát. Itt volt az első székelyföldi szállásunk, egy több száz éves kúriában, festett kék konyhabútorral. A temetőben mesélő sírkövek, ablakunkból az erődtemplom tornyát láttuk este. Innen kezdtük el Székelyföldi utunkat.